Referenciák

CEO és Partner

Az Igazgatók és Tulajdonosok nevében szeretném megköszönni a Stratégiai Tervezés Workshopon nyújtott kiemelkedő támogatásodat. A workshop  jól átgondolt, az előkészület, a levezetés, a struktúra kiemelkedően jó volt. 

                 A stratégiai látásmódod pedig nagy hozzáadott értékkel bírt.

Services Director

A coach választás talán kicsit olyan, mint amikor orvost (vagy éppen pszichológust 😊) választ valaki, nagyon fontos, hogy érezze a feltétel nélküli bizalmat a kiválasztott személlyel kapcsolatban. Te már a legelső találkozásunk elején olyen légkört teremtettél, ami ezt megalapozta, nyitottságod, őszinteséged pedig minden kétséget kizáróan bebetonozta ezt az érzést. Fontos volt számomra, hogy éreztem, meg akarod érteni pontosan mit is szeretnék, és megnyugató volt, hogy elmondtad mi az amiben tudsz és mi az amiben nem tudsz segíteni a folyamat során. És bár ezt követően még találkoztam egy másik coach kollégával, tudtam, hogy én Veled szeretnék dolgozni.

 

Nagyon fontos volt, hogy mivel folyamatosan rohanok a mindennapokban, nem voltak házi feladatok, nem volt rajtam nyomás, hogy “készülni kell”, mégis minden alkalommal hatékonyak voltunk, mindig le tudtuk kerekíteni, amit elkezdtünk, minden egyes találkozásnak volt eredménye. Rendkívül sokat segített, hogy maximális rugalmassággal tudtad / akartad kezelni a “célt” az aktuális feladatok és az én lelki állapotom függvényében: ha kellett szakmáztunk, ha kellett lelki mélységekbe mentünk – ahogy én szerettem volna, az én tempómban, de mégsem csapongva, mindig irányítottan a Te részedről. Nem tudom elképzelni, hogy ezt lehetett volna jobban csinálni 😊

 

A bizalom mellett Ildikó a “szakmai felkészültséged” volt az, ami minden egyes alkalommal éreztette velem, hogy jó kezekben vagyok. Sohasem éreztem bizonytalanságot a válaszaidban, mindig határozott, konkrét és releváns volt.

Külön nagyon tetszett az a rendkívül széles eszköztár, amivel segítettél az egyes témák kidolgozásában. Ezek használatával nem csak egyszerűen eljutottunk a megoldásokhoz, hanem olyan módon tettük mindezt, ami érdekes volt

Hálás vagyok a mindig nyitott és kedves személyiségedért, amivel nem csak egy hatékony, kellemes légkört teremtettél a beszélgetéseink során, de mindig élménnyé varázsoltad azokat. És külön köszönet a türelmedért, amivel kivártad, hogy eljussak bizonyos megoldásokhoz 😊

 

Tiszta szívvel ajánllak bárkinek, aki valóban szeretne fejlődni, aki valóban választ keres a kérdéseire.

Vállalkozó, Ügyvezető-tulajdonos

Többévnyi önismereti képzés, vállalkozás fejlesztés, vállalkozói master-mind csoportban való tagság és csoportos felsővezetői képzés után sem tudtam a kitűzött céljaimat miért nem tudom elérni. Miért akadok meg, vagy miért veszek el a napi operatív feladat közt rendszeresen, miközben a vállalkozásom fejlesztésével kellene foglalkoznom. Vágytam a sikerre és az eredményre, készen álltam megtenni érte sok mindent, de nem volt hathatós eszköztáram a megvalósításhoz. Minden, amit addig olvastam, vagy tanultam általánosan volt igaz, nem személyre szabottan. Sok mindent tudtam alkalmazni, de nem minden volt alkalmas a vállalkozásomba történő integrációra. Elértem a csoportos képzések határát, és ezzel a saját határaimat is.

A sok -időt és költségeket nem kímélő- képzések után eljött az idő, hogy keressek egy olyan szakembert, akinek a segítségével igazi áttörést érhetek el, aki csak velem és a vállalkozásommal foglalkozik. Rá kellett jöjjek nem jó helyre fektettem be az időmet és a pénzemet, mert valódi áttörést csak személyre szabottan lehet elérni.

Olyan szakembert kerestem, aki nem csak meghallgat, hanem lépést tart egy gyorsan dolgozó, eredményorientált vállalkozóval, és konkrét visszajelzést, tanácsot is ad azokat az problémákra, melyek akadályozták a vállalkozásom fejlődését.

Ildikó lényeglátásával segített rátalálni és több nézőpontból megközelíteni az akadályozó problémáimat és azok gyökereit. Sokszínű eszköztárával nem csak, mint vállalkozó, hanem mint magánember, mint apa is sok segítséget kaptam a változáshoz.

“  Megmutatta, hogy a magánéleti problémák, az emberi kapcsolataimmal összefüggő alapműködésem vagy akár a vállalkozásban betöltött szerepem, vezetői viselkedésem, hogyan hat a vállalkozás működésére, mennyire tükröz engem a vállalkozás. Igy, ha én valamelyik területen nem vagyok rendben, hogyan hat az ki a vállalkozásra is. „

Gondolataim rendszerezésével és intuíciós eszköztárainak használatával segített tiszta és átlátható képet alkotni rólam és a vállalkozásom jelenlegi vagy jövőbeli állapotáról.

“ Stratégiai gondolkodásával pedig olyan személyre szabott jövőképet tudtunk alkotni, melyben tisztán láttam a vállalkozásom, és tisztán láttam a helyem és a szerepemet benne. „

Konkrét megoldásokat dolgoztunk ki a jövőre nézve, melyeket integrálni tudtam a vállalkozásba. Minden coaching alkalmával olyan konkrét tanácsokat, visszajelzéseket kaptam, melyeket azonnal eredményesen tudtam alkalmazni, hogy a mindennapokban a kitűzött célom mentén haladjak és az éppen aktuális problémákat eredményesen megoldjam.

“ Segítőkészségével, figyelmességével és türelmével pedig a magánemberi problémáim, félelmeim, hiedelmeim is feltárásra kerültek. Empatikusságával segített a nehéz helyzetekben, szakértelmével pedig segített oldani és megoldást találni ezen akadályokkal történő szembenézéssel és leküzdésükkel. „

Hálás vagyok, hogy ma már egy sikeres és eredményes kisvállalkozást vezethetek, melyhez a munkavállalók is szívesen csatlakoznak, mellyel azonosulni tudnak és megtalálják a helyüket is. Megrendelőim, partnereim számítanak ránk, szívesen terveznek közös együttműködést velünk.

“ Hálás vagyok Neki, hogy segített jobb apává válni, jobb társnak, párnak lenni. Hálás vagyok, hogy rendezni tudtam az emberi kapcsolataimat, hogy kevesebb feszültség legyen az életemben.  Ma már jobban ismerem magam, értem a működésem, sok mély problémámat megoldottunk, ami kihatott a vállalkozásomra és a környezetemre is. „

Szívből ajánlom Ildikót mindenkinek, aki valóban változtatni szeretne, akinek egy hiteles szakemberre van szüksége, aki több nézőpontból megközelítve számtalan eszköztárral tudja azonosítani és megoldani a problémákat. Aki nem csak figyelmével, hanem gondolatébresztő visszajelzéseivel és tanácsaival segít, mint cégvezető és tulajdonosnak, mint pedig magánembernek.

Head of Service Management

Ildivel hosszú ideig dolgoztam együtt különböző multinacionális vállalatoknál, nehéz röviden összefoglalni azt a sok mindent, ami miatt mindig szívesen gondolok vissza ezekre az évekre. A cég felső vezetésében mindannyian büszkék voltunk arra a folyamatos emberközpontúságra, amit elsősorban Ildinek köszönhettünk. Minden döntésünkbe és programunkba pont akkor és pont úgy hozta be a HR területet és ezen keresztül a munkavállalók érdekeit, ahogyan szükség volt rá.

Számtalan új és innovatív módszerrel színesítette a közös munkát – új aspektusokból mutatva be sok mindent. Példaként a vállalati szociális háló felmérését, az elvándorlás okainak mélyebb elemzését és a toborzás célközönségének finomhangolását hozom fel.

 

Számtalan új és innovatív módszerrel színesítette a közös munkát, új aspektusokból mutatva be sok mindent. Bátran ajánlom azoknak, akik innovatív módon szeretnének javítani vállalatuk employer brandjén, külső és belső megítélésén.

 

Csapatomnak sokat segített ötletekkel és személyes bevonódással a vállalati Service Champion Programban, annak elindításában és folyamatos nyomonkövetésében. Belső felmérések (dolgozói elkötelezettség mérések) és külső elismerések sora (AON, Colibri Award, Mentor Oscar) is jelzi, hogy mennyit köszönhet neki a cégünk. Bátran ajánlom azoknak, akik innovatív módon szeretnének javítani vállalatuk employer brandjén, külső és belső megítélésén.

Life coaching visszajelzés

Ildi egy fényes katalizátor. Végtelen szeretettel és örömmel ajánlom figyelmedbe, ha úgy érzed, hogy az új évben valódi változást szeretnél akár szakmailag, akár a magánéletedben. Képes egy olyan megtartó teret felhúzni köréd, amelyben nemcsak biztonságban érzed magad, de elkezdenek kioldódni az összegabalyodott csomók is, visszatalálsz önmagadhoz, a saját erődhöz és új perspektívák nyílnak. Vele lenni óriási lehetőség a fejlődésre.

 

Ildi egész lényével figyel, árad belőle az empátia, az elfogadás és az éleslátás.